Gondolom és remélem, hogy sokan hallottak a cégnyilvántartásról, mert a mai bejegyzésben erről fogok részletesebben beszélni.

Érdemes tudni, hogy a cégnyilvántartás egy közhiteles nyilvántartás. Rengeteg adat tárolását látja el. Ezt a nyilvántartást mindig a cégek illetékességgel rendelkező bíróságai tartják frissen. Rengeteg olyan adat van, aminek a megadása kötelező. Ez azt jelenti, hogy például a székhely székhelyszolgáltatás pontos címének a megadása létesítő okirati adat, amely automatikusan bekerül a cégnyilvántartásba.

Innen lehet a székhelyszolgáltatás címe mellett kiolvasni azt is, hogy mi a cég cégjegyzékszáma, adószáma, mi a cég neve, ki alapította, és, hogy ki milyen tisztséget tölt be.

Azok az adatok, amelyek a nyilvántartásban szerepelnek, mindig frissülnek. A közhitelesség mellett az átláthatóságot is garantálja, ami feltétlenül szükséges.

Ez a jogintézmény a 2006. évi V. törvény által került regulálásra.

Beszéljünk egy kicsit a nyilvántartás struktúrájáról.

A cégnyilvántartás kettő részre tagolódik. Kezdem az iratokkal.

Tehát az egyik rész, az iratok beadásával jár. Itt több iratot kell beadni. Ilyenek például a székhelyszolgáltatás helyéről szóló dokumentum, de beadandó még a létesítő okirat, aláírás-minták, arról szóló dokumentum, hogy a jogi képviselő és még sorolhatnám.

Ezek azok, amelyeket kötelezően be kell adni, és ezek fogják a kötelező adatokat kvázi, hitelesíteni.

Cégnyilvántartás - Székhelyszolgáltatás, Székhelyszolgáltatás Budapest, Székhelyszolgálat